A kutya és az ember kapcsolata

A kutya származása

A kutya fajták képekkel igazolhatóan hatalmas különbségekkel rendelkeznek, sokszor úgy tűnik mintha nem is egy fajhoz tartoznának. A különbségek főleg a külsőségekben mutatkoznak. Az anatómiai felépítés azonos, ám a testrészek aránya, a szín, a szőr minősége, hossza, a fül, a farok tartása, a lábujjak, fogak száma eltérő lehet. Ezen különbségek a klíma, a természeti adottságok átalakító hatása, az emberi kiválasztás, célra irányuló kitenyésztések, változékonyság és mutáció következményei. A kutya fajták képekkel illusztrált, feltűnő fajták közötti különbségeket igazol.Ez esetben új tulajdonság jelenik meg, például a farkatlanság vagy a szőr hiánya, melyekben az öröklődésnek nincs szerepe, az új tulajdonság azonban kialakulásától számítva örökletessé válik.

Milyen lehetett a kutya vad formájában, melyik jelenleg élő vad háziasításából származik?

Van-e vadkutya, vagy a kutya rokonai közül melyik lehetett?

A kutya rokonságához tartozik a farkas, a róka, a sakál. Menjünk vissza a legrégebbi múltba, amikor a Földön kialakultak már a húsevők.

A paleontológusok a kutya-család eredetét kb negyvenmillió évre vezetik vissza. Ebben az időben jelet meg a Myacis névvel jelölt hosszú testű, rövid lábú, fán élő, kis húsevő emlős. Az oligocén korszak alatt a Myacisból két típus alakult ki: a Daphenus és a Cynodictis.

A Daphenus, az úgynevezett medvekutya, aránylag kis termetű volt, lábai rövidek, koponyája masszív, farka vastag és hosszú. Ezek az állatok egyre nagyobb termetűekké váltak, és kb. tízmillió évvel ezelőtt valóságos óriásokká alakultak. Futókészségükből veszítettek, járásuk cammogóvá vált, fogazatuk és a koponya jelentősen megerősödött, átalakult. Ezekből alakult ki a korai pliocén időben a medve.

Ugyanakkor jelent meg a másik ágon a mai kutyacsalád közelebbi őse: a Cynodictis, amely lényegesen kisebb mint a Daphenus, rövidlábú, karmai pedig még visszahúzhatóak voltak, mint a mai macskáé.

Most következzenek ezen ősi kutya fajták képekkel ábrázolva:

MYACIS 

CYNODICTIS

A Cynoditis ugyancsak két ágra vált szét:

A Temnocyon, a mai afrikai és indiai vadkutyafajták fejlődési vonala. Az afrikai vadkutya felálló, lekerekített fülű, sárga, barna-foltos, kis termetű állat. A kelet-indiai vadkutya hosszú, hegyes orrú, bozonstos farkú, szőrzete vörös.

Cynodesmus az eurázsiai, amerikai kutya-, farkas- és rókacsalád őse. Ennek egyik ága kizárólag Észak-amerikában a többitől eltérő fejlődési vonalat követett, hiénaszerű megjelenése és nagy mérete révén. Ezek a hiénakutyák nem rokonai a hiénának, csak hasonló életmódot folytattak, dögevők voltak. A ma élő hiéna teljesen más vonalon alakult ki. A hiénakutyáknak bulldogszerű koponyájuk van, erős, tompa fogazatúak, kevés számban még ma is élnek.

A mai kutya a késői miocén korszaktól a mai időkig alakult ki a Cynodesmus törzs leszármazottjaként, és közvetlen eredetét a Tomarctus néven ismert családból veszi.
a Tomarctus kutyaszerű külseje, aránylag rövid lábú, felálló fülű és hosszú farkú állat volt. Ebből alakultak ki a az északi világban elterjedt farkasok, egy másik vonalon a rókák és a sivatagi rókák.

Ismét következzék ezen ősi fejlődési vonalhoz tartozó kutya fajták képekkel illusztrálva:

TEMNOCYON

CYNODESMUS

TOMARCTUS

A kutyafélék tehát négy fejlődési vonalat követtek:

1. A hatalmas medvekutyák, ezek a medvék egyenes őseinek számítanak.

2. A hiénaszerű kutyák valóságos kutyák, ám életmódjuk a ma élő hiénákkal egyezett meg.

3. Az afrikai és indiai vadkutyák, hasonlók a mai farkasokhoz és kutyákhoz, de egy külön          fejlődési vonalat    képviseltek.

4. Farkasok, vadkutyák, rókák, sakálok csoportja, amely a kutyák családfájának középső           törzsét alkotja.

Egyrészről szétválás látható négy különböző irányban, másfelől megfigyelhető egy közös egyesítő vonal, melyet négy tulajdonság jellemez: futókészség, magas intelligencia, fejlett közösségi érzék, alkalmazkodási készség.

Vizsgáljuk meg ezeket a tulajdonságokat.

A Cynodictis még rövid lábú, de a zsákmány üldözése végett lábai egyre hosszabbakká válnak, futókészsége fejlődik. Ebben különböznek a kutyafélék a többi közeli rokonságban lévő húsevőktől.

A kutyák magas intelligenciáját és az összetartozási szellem kialakulását a vadász-életmód fejlesztette ki. Csoportosan gyorsabban tanulnak, értelmük hamarabb fejlődik. A kutyafélék között a rókák kiváltképpen individuálisak, de emellett rendívül intelligensek.

A népek vándorlásaik közben magukkal vitték kutyáikat is az új területekre, melyek az ott élő fajokkal kereszteződtek, keveredtek. Alkalmazkodtak az új éghajlathoz, szőrzetük, táplálkozás szokásuk változott.

A kutyafajták kialakulásában természetesen szerepet játszott a háziasítás és ezzel kapcsolatban a kutyák hasznosítása. Így alakultak ki az ősi egyedekből az egyes kutyafajták.

További oldalak:

A gyermek és a kutya